Dr. Bán Marianna |
Harmonizáló fürdők – a konyhából
Akár otthon vagyunk, akár munkába járunk, a kollektív hangulat rányomhatja a bélyegét az érzelemvilágunkra. A szorongás, az elszigeteltség hosszas fennállás után komolyabb lelki, majd testi panaszokhoz vezet. Ahogyan az összezártság, a privát szféra hiánya, a túlterheltség, az én-idő megteremtésének nehézsége is. A mostani időszakban nagyon tudatosan kell a napi ritmust megteremteni, helyet teremtve benne az öngondoskodásnak.
Nagyon fontos a család életének tudatos megtervezése, melyben mindenkinek lehetősége van elvonulni, önmagával lenni. Ez nehéz, hiszen a szülői feladatok és a megszokott szerepek mellett a gyermek tanulására és szabadidős programjaira is nagyobb figyelmet kell most fordítanunk. A fokozott kiáradás azonban veszélyeket is hordoz magában. Ahogyan a légzés is két fő (és egy rövidebb harmadik) szakaszból áll, a léleknek is szüksége van belégzésre. Tudatosan kell magunkkal időt tölteni, befelé fordulni. Ehhez járulhat hozzá az aromaterápia, mely a fürdővel összekötve valódi feltöltődést adhat. Természetesen, ezt nem csak vészterhes időkre érdemes megfontolni…
Az alábbi receptekhez nem kell illóolajat vásárolnunk. A konyhaszekrényből, ablakpárkányról, kamrából előkerülhetnek a fűszerek, gyógynövények.
Melegség- fürdő (fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, vanília)
Meleg, örömteli hangulatot teremtenek, testi- lelki ellazulást adnak karácsonyi fűszereink. Egy fazék forrásban lévő vízhez tegyünk néhány szem csillagánizst, egy csapott mokkáskanál őrölt fahéjat, pár szem szegfűszeget, ha van, egy darabka vanília-rudat, és 1 dl étkezési olajat. Lassú tűzön, fedő alatt főzzük, hogy az aromákat megőrizzük. 10 perc után öntsük a fürdővízhez.
Derűs nyugalom- fürdő (bodzavirág, bazsalikom)
A bazsalikomot a védikus hagyomány szent növényként tartja számon. Felszabadítja a szorongó lelket, kiemel a hétköznapiságból, a szellemi- lelki nyugalomhoz vezet. Az ayurvéda egyik legfontosabb növénye. Használjuk most forrázatát fürdőadalékként. Ehhez akár összeaprított, víz alatt „meggyötört” friss leveleit, akár szárított változatát is használhatjuk. Jó szívvel ajánlom, hogy szárított bodzavirággal együtt forrázzuk, majd 10 perc után adjuk a fürdővízhez. Itt is érdemes a vízhez 1 dl étolajat keverni.
Relaxáló- fürdő (levendula, kamilla)
A levendula az egyik legsokoldalúbb gyógynövényünk. Legismertebb hatása a feszültségcsillapító, nyugtató hatás. A kamilla görcsoldó, melegítő és szintén nyugtató hatású. Forrázatukat használjuk a fürdővízhez öntve.
Praktikus tanácsok:
- A fürdőhöz adandó olajat érdemes egy palackban forró vízzel alaposan összerázni, majd a vízhez önteni.
- A forrázandó gyógynövényeket tehetjük laza szövésű textilzsákba, így nem tömítik el a lefolyót, vagy használat előtt közvetlenül szűrjük le a forrázatunkat, főzetünket.
- A forrázatot- főzetet használatig tartsuk fedő alatt, így kevésbé illannak el az illatanyagok.
- Egy mécses fénye a sötét fürdőszobában tovább mélyíti az élményt.
- Ha nem tudjuk az agyunkat „kikapcsolni”, a fürdő alatt figyelmünkkel forduljunk a légzésünk, vagy a bőrünk felé. Érdeklődéssel figyeljük meg a légzés folyamatát, vagy a bőrünk és a víz találkozásának érzeteit.
- A fürdő után lepedőbe burkolózva, törölközés nélkül pihenjünk takaró alatt 20 percet.
kép: http://www.healthlady.com/blog/relaxing-bath.jpg
szorongás, fürdő, relaxáló, elszigeteltség, Harmonizáló fürdők, túlterheltség, öngondoskodás, aromaterápia, aromaterápia fürdő, aromaterápia fürdővel összekötve, Melegség fürdő, fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, vanília, Derűs nyugalom fngulat rányomhatja a bélyegét az érzelemvilágunkra. A szorongás, az elszigeteltség hosszas fennállás után komolyabb lelki, majd testi panaszokhoz vezet. Ilyenkor tudatosan kell magunkkal időt tölteni, befelé fordulni. Ehhez járulhat hozzá az aromaterápia, mely a fürdővel összekötve valódi feltöltődést adhat.